Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.)

A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag későn kerültek be az empirikus szociálpszichológia főáramába. A kollektív áldozatiság azt jelenti, hogy ha egy csoport a sorozatos, más csoportoktól elszenvedett, igazságtalannak vélt sérelmek nyomán tartósan azonosul az áldozat szerepkörrel, akkor ez az áldozat élmény mélyen beágyazódik a kultúrába, általános világszemléletként meghatározza a csoporttagok további csoportközi tapasztalataihoz való viszonyulását és tovább adódik a kollektív emlékezeti reprezentációkban a következő generációknak is. A kollektív áldozatisággal kapcsolatos írások először a 90-es években jelentek meg a tudományos diskurzusban, a 2000-es években aztán egyre kezdtek feltűnni a kollektív áldozatiságot a különböző nemzeti, etnikai, vallási vagy akár nemi kategóriák viszonylataiban vizsgáló publikációk. S bár az utóbbi években egyre több kulturális kontextusban vizsgálták a kollektív áldozatszerep dinamikáját, mégis még mindig jellemzően az Egyesült Államokból, Nyugat-Európából és Izraelből érkező kutatások dominálnak a kollektív áldozatisággal foglalkozó tanulmányok terültén. Hazai kutatások alapján azonban úgy tűnik, hogy a kollektív áldozatszerep a magyar nemzeti identitásnak is szerves részét alkotja. Jelen kötet így egyfelől értékes kiegészítője lehet a közép-kelet-európai kontextus beemelésével a kollektív áldozatiság szakirodalmának, másrészt megismertetheti a magyar olvasóközönséggel a kollektív áldozatiság szociálpszichológiájának jelenségkörét.