Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos partnerévé válhatott volna. De mi változott az 1997-ben elfogadott egészségügyi törvény életbe lépése óta, amikortól – elvben legalábbis – a betegnek jogai is vannak az egészségügyi intézményekben? Változott valami? S egyáltalán: lehet-e bármit is a joggal szabályozni egy olyan területen, ahol ma is feudális hierarchia dívik, még ha modernizált változatban is?

A Szépíró Műhely gondozásában megjelent könyvben szó esik orvosok és betegek méltóságáról, sérelmeiről, műhibákról, eutanáziáról és a halál közelébe kerültek ellátásáról, hálapénzről és más korrupcióról, transzplantációról és agyhalálról, s nem utolsó sorban a betegek biztonságáról. Megszólalnak betegek és orvosok, jogászok és jogvédők, elmondja gondolatait az orvostörténész épp úgy, mint korábbi egészségügyi miniszterek, a bioetika hazai atyjának tartott Blasszauer Béla, a törvény előkészítésével megbízott Kapócs Gábor, vagy a törvény elfogadása előtt modellkísérleteket végző Szószóló Alapítvány elnöke, Matkó Ida aneszteziológus – szokatlanul őszinte hangnemben.

A könyv azt sürgeti: kezdődjék végre társadalmi párbeszéd elrendezetlen kérdéseinkről az egészségügyben, mert hovatovább nincs senki, aki jól érezné magát a helyenként átláthatatlan, helyenként meglehetősen szervezetlen rendszerben.