0 termék
0 Ft
Hetényi Géza - a Korányiak szellemi örököse
Varró Vince
Ár: 1800 Ft
 
Kosárba
 
darab

E könyv Hetényi Gézáról (1894-1959), a nagy magyar belgyógyászról szól. Éppen ezért mindazok szerepelnek benne, akik életpályáját befolyásolták, valamint akik Szegeden több mint egy évtizedig vagy legalábbis éveken át vele dolgoztak, tanítványai voltak.
A szerző, aki szintén tanítványa, majd kollégája volt, igyekezett hiteles képet rajzolni. Közeli portrét kaphatunk a hallgatói által körülrajongott, de szigorú egyetemi tanárról, a híres Korányi-klinika vezetőjéről, aki munkatársaitól alapos felkészültséget és fegyelmet várt el, és akit igazságszeretete miatt is tiszteltek. A szerző felkutatott minden adatot, amit a nagy előd életében fontosnak gondolt, elolvasta első közleményétől kezdve minden megszerezhető publikációját, könyvét és írásban megmaradt előadását. Hetényi Szeged előtti életét saját életrajza alapján, a Korányi-klinikáról szóló irodalmi leírásokból, budapesti barátainak, kortársainak szánt írásaiból, de leginkább még élő rokonaitól nyert tájékoztatás segítségével rajzolta meg.
Hetényi intézetvezetői tevékenységét mint a klinika tagja közvetlen közelről figyelhette meg. Mindazt, amit szegedi éveiről elmond, személyes élményként élte meg, bár kétségtelen, hogy ezek is saját megítélésével megszűrve jutnak el az olvasóhoz. 

Tartalom

  • Család, fiatalkor
  • A Korányi-klinikán
  • Élet a kinikán, barátok, társaság
  • Tudományos és szakirodalmi munkássága a Korányi-klinikán (1919-1936)
  • Az átmenet idõszaka (1937-1947)
  • Intézetvezetõi kinevezése elõtti idõszak tudományos munkássága
  • Intézetvezetõi kinevezése elõtti idõszak tudományos munkásságának értékelése
  • A szegedi belgyógyászati klinikák
  • Hetényi Géza Szegeden - a kezdet
  • Orvosképzés és továbbképzés a Hetényi-klinikán
  • A klinika tudományos és szakirodalmi munkássága (1947-58)
  • Hetényi Géza fõ munkaterülete: a gasztroenterológia
  • Hetényi egyéb érdeklõdési köre
  • A kardiológiai és hemodinamikai munkacsoport
  • A klinika szív- és érsebészeti osztálya (1955-1958)
  • A hematológiai munkacsoport és laboratórium
  • Autoimmun vizsgálatok
  • Neuroendokrin kutatások és a szövettani laboratórium
  • A reticuloendothelialis rendszer (RES) és a retikulózisok
  • A betegellátás
  • Hetényi Géza: az ember és iskolateremtõ
  • Betegsége
  • A Hetényi-iskola, tanítványok
  • Emlékezések Hetényi Gézára
  • Tájékoztató a klinika munkájában részt vevõ kandidátusokról és akadémiai doktorokról

Portrék könyveink

Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

Herzka Ferenc (portréfilmje alapján)
Ár: 1900 Ft

Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

Herzka Ferenc (portréfilmje alapján)
Ár: 1900 Ft

Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

Herzka Ferenc (portréfilmje alapján)
Ár: 1900 Ft

Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

Herzka Ferenc (portréfilmje alapján)
Ár: 1900 Ft

Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

Herzka Ferenc (portréfilmje alapján)
Ár: 1900 Ft