Ezeknek az elsajátítása még a megfelelő alapismeretek birtokában sem könnyű, nélkülük pedig alig lehetséges. Az alapismereteket a hallgató a boncteremben szerezheti meg, ha önállóan és kedvvel preparálva tartós vizuális emlékképeket szerez az agyvelő minden egyes szabad szemmel látható részéről.
Ezen vezérfonal megírására a szerzőt részint saját hallgatókori megfigyelései, részint az anatómia gyakorlati tanításánál szerzett tapasztalatai ösztönözték. Feltűnt, hogy amíg más testtájékok boncolásakor kitűnő útmutatás áll a hallgatóság rendelkezésére, amely a topográfiai viszonyokon kívül a képletek felkeresésének módját is tartalmazza, addig agyboncoláskor ilyen irányú munka hiányában a preparáló nehézségekkel küzd. Különösen nagy hallgatólétszám esetén nincs mód arra, hogy mindenkinek asszisztens vagy gyakornok demonstrálja el a feldolgozás menetét és az egyes képleteket. A boncolás sorrendjének a megválasztásánál az atlaszok vezetése sem bizonyul elegendőnek, mert bár valamennyinek az ábrái jók, azonban ezek a descriptiv anatómia szolgálatában állván gyakran nem abban a sorrendben következnek egymás után, ahogy a preparálás során a készítmény fejlődik.
A cél tehát a boncolás rendjének, technikájának és a topográfiának együttes ismertetése volt, magyarázó szöveg és olyan képsorozat kapcsán, amely filmszerűleg, lehetőleg ugrás nélkül igyekszik bemutatni a feldolgozás fázisait. A könnyebb tájékozódás kedvéért lehetőleg nem kiragadott részleteket, hanem az egész készítményt mutatjuk be, perspektivikus beállításban. Ezen tájbonctani jelleg folytán mind a szövegben, mind az ábrázolásban a legszükségesebbre szorítkoztam. Részletábrák az atlaszokban, bővebb leírás a tankönyvben keresendő.